Amit a szociális petesejtfagyasztásról tudni kell

Amit a szociális petesejtfagyasztásról tudni kell


Amit a szociális petesejtfagyasztásról tudni kell

Magyarországon jelenleg jogszabály nem teszi lehetővé a szociális petesejtfagyasztást, miközben a hímivarsejt fagyasztása már engedélyezett.

Kinek lenne érdemes petesejtfagyasztásban részt venni? Miért és mikor lehet rá szükség? - ezekre a kérdésekre is választ ad a Dr. Vesztergom Dóra, az Országos Kórházi Főigazgatóság Humán Reprodukciós Igazgatóságának vezetője és munkatársai által jegyzett tanulmány, amely a Magyar Nőorvosok Lapja 2024. évi áprilisi számában került publikálásra.

A nők átlagos életkora az első gyermek születésekor az elmúlt évtizedekben folyamatosan emelkedett, mára meghaladja a 30 évet. A nők esetében 35 éves kor felett rendkívüli mértékben romlik a fogamzóképesség, 41-45 éves kor között gyakorlatilag vége lesz a reprodukciós kornak, nem lehetséges természetes úton, saját genetikái állománnyal a gyermekáldás.

A megjelent értekezés célja négy fő orvosetikai alapelv mentén tárgyalni a petesejtek krioprezervációjának relevanciáját, annak bioetikai, szociológiai hátterét, továbbá társadalmi-gazdasági hasznosságát.

A szociális petesejtfagyasztás azonban nem jelent garanciát a későbbi gyermekvállalásra, mégis hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb nő maradjon gyermektelen a kitolódott gyermekvállalás miatt. A fentiek mellett elengedhetetlen továbbá a fiatal lakosság reproduktív egészséggel kapcsolatos ismeretének bővítése is.

A teljes tanulmányt megtalálják a Magyar Nőorvosok Lapja 2024. évi áprilisi számában, további részleteket találnak ITT.