Nemzetközi eszmecsere volt Hollandiában - fókuszban az asszisztált reprodukció - HRI
Nemzetközi eszmecsere volt Hollandiában - fókuszban az asszisztált reprodukció
Nemzetközi eszmecsere volt Hollandiában - fókuszban az asszisztált reprodukció
Idén 40. alkalommal került megrendezésre az Európai Humánreprodukciós és Embriológiai Társaság (ESHRE) éves nemzetközi kongresszusa Hollandiában, Amszterdamban.
A szakmai találkozóra minden évben a világ számos tájáról érkeznek az asszisztált reprodukcióval foglalkozó szakemberek, hogy tapasztalatokat cseréljenek, megismerjenek új innovációkat és diskurzusokat folytassanak.
A kongresszust tematikus továbbképzések és workshopok előzték meg, többek között
- a pszichológiai támogatási lehetőségek,
- a mesterséges intelligencia szerepe az asszisztált reprodukciós eljárásokban,
- a genetika és az embriológia területét érintő innovációk
témakörökben.
A háromnapos kongresszusra több mint 40 országból érkeztek szakemberek, több mint 100 kiállító mutatta be termékeit és szaktudását az érdeklődőknek. A találkozó több száz előadásnak és poszter bemutatásnak is otthont adott.
A ESHRE idei rendezvényén Magyarországról Dr. Szigeti F. Judit, klinikai szakpszichológus tartott előadást, a hallgatóság sorai között pedig a Humánreprodukciós Igazgatóság munkatársai is jelen voltak.
Videók: