A meddőség népbetegség, mégsem beszélünk róla eleget - HRI
A meddőség népbetegség, mégsem beszélünk róla eleget
A meddőség népbetegség, mégsem beszélünk róla eleget
Meddőségről, vagyis termékenységi- és nemzőképességi zavarról akkor beszélünk, ha egy év rendszeres és fogamzásgátlás mentes házasélet ellenére sem sikerül a kívánt terhesség elérése. 35 éves életkor felett már 6 hónap eredménytelen próbálkozás után érdemes szakorvoshoz fordulni, 40 éves kor felett pedig szinte azonnal. Az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy világviszonylatban a felnőttek 17,5%-a, vagyis miden 6 emberből 1 érintett.
Makay Zsuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének vezetője, Pongráczné Győri Boglárka evangélikus lelkész, Dr. Vesztergom Dóra, az OKFŐ Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője, Dr. Forgács Vince, a Forgács Intézet igazgatója és Dr. Kopa Zsolt, a Semmelweis Egyetem Andrológiai Centrumának vezetője ült egy asztalhoz a Magyar Nemzet szervezésében, hogy a lehetséges megoldásokról és a szükséges teendőkről eszmét cseréljenek.
„Nagyon hiányosak az ismeretek, ezért elő kell segíteni a fiatal lakosság termékenységtudatosságát, ösztönözve az életkor szerinti ideális gyermekvállalást. A fiatalok leginkább az internetről szerzik ismereteiket, az iskola és a család csak ezután következik, orvossal pedig alig beszélnek.” – emelte ki Dr. Vesztergom Dóra.
A beszélgetésen résztvevők közül többen is felhívták a figyelmet az életkor jelentőségére:
„Amikor több mint ötven éve egyetemet végeztem, még azt tanultuk, hogy az anya 25 éves kora előtt szülje meg az első gyermekét. Ma ott tartunk, hogy bár legalább harminc év alatti lenne a páciens, mert akkor van remény testvér születésére.” – emlékeztetett Dr. Forgács Vince.
A beszélgetésen résztvevő szakemberek megvitatták a magyar és a külföldi lehetőségek, és az állami szerepvállalás kérdéskörét is.
A teljes cikk a Magyar Nemzet oldalán, ITT olvasható!