Fókuszban az anyatejes táplálás - HRI
Fókuszban az anyatejes táplálás
Fókuszban az anyatejes táplálás
A Szoptatást Támogató Szervezetek Világszövetsége (World Alliance for Breastfeeding Action) kezdeményezésére 1992-ben először megrendezett szoptatás világhetét minden évben augusztus 1. és 7. napja között tartják meg, több mint 120 országban.
A szoptatás világnapja pedig augusztus 1-jére esik, amely már kifejezetten hazai jeles nap. Célja, hogy ösztönözze és népszerűsítse az anyatejes táplálást, valamint felhívja a figyelmet a szoptatás fontosságára.
Ebből az alkalomból A Magyar Védőnők Egyesülete, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége az Országos Kórházi Főigazgatóság közös szervezésében megrendezésre került „A szoptatás támogatása közös célunk” konferencia. Dr. Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgató-helyettese köszöntőjében kiemelte, hogy a szoptatással járó életkezdet a legjobb életkezdet, ezért az OKFŐ szakemberei számára kiemelten fontos, hogy az edukációt végző védőnők megfelelő körülmények között, kiemelt támogatással végezzék munkájukat. Felhívta a figyelmet mindemellett a graduális és posztgraduális képzések fontosságára, kiemelve az ágazati szakmai vezetés ezirányú elkötelezettségét.
A konferencián elhangzó előadások rávilágítottak arra is, hogy az anyatej nem pusztán tápanyag, hanem a csecsemő legfőbb immunszerve, programozója, szabályozója is, az életkezdet nagy tanítómestere, virtuális köldökzsinór, amely rendkívül fontos a gyermek korai és későbbi fejlődése szempontjából is – olvasható az OKFŐ honlapján.
A konferencián az anyatejes táplálás szépségeit és kihívásait több oldalról járták körül az előadók. Szó volt többek között az ikergyermekek táplálásáról, a császármetszések szoptatásra gyakorolt hatásáról, a koraszülöttek táplálásáról, a mellgyulladás kezeléséről illetve az anyatejes táplálás pszichés aspektusairól. A szerteágazó témák bizonyítják, hogy a szoptatás támogatása komplex, sokszor több szakterület együttműködését kívánó feladat.