Meddőség: a legfontosabb orvosi eszköz a prevenció

Meddőség: a legfontosabb orvosi eszköz a prevenció


Meddőség: a legfontosabb orvosi eszköz a prevenció

Dr. Vesztergom Dóra, az Országos Kórházi Főigazgatóság Humán Reprodukciós Igazgatóságának (HRI) vezetője az M2 Petőfi TV, Esti Kornél című műsorának vendége volt, ahol a  meddőségről beszélgettek.

Kimondhatjuk, hogy népbetegségről van szó, vagyis minden 6 emberből 1 meddőséggel küzd nem csak Magyarországon, hanem az egész világon – emlékeztetett a HRI igazgatója, aki kiemelte azt is, hogy a meddőség egy diagnózis, az egy – jó esetben átmeneti – állapot.

Az életkor az egyik lefontosabb tényező a meddőség tekintetében. Termékenységi, illetve nemzőképességi zavarról akkor beszélünk, ha egy év rendszeres és fogamzásgátlás mentes házasélet ellenére nem jön létre a kívánt terhesség. 35 éves életkor felett már 6 hónap után javasolt a meddőségi kivizsgálások megkezdése, a 40. életév betöltését követően pedig érdemes már a várandósság tervezésekor szakorvoshoz fordulni.
Az elmúlt 15 évben rendkívüli módon romlott a férfi nemzőképesség, mára 50-50 %-ban érintettek a párok.

A meddőség hátterében további komplex okok állhatnak.
Az interjúban részleteket hallhatunk a meddőségi ellátáshoz kapcsolódó állami szerepvállalásról és a prevenció szerepéről, mint a legfontosabb orvosi eszközről is.
A teljes beszélgetés visszanézhető ITT, a 42:12. perctől.