Meghackelhető a biológiai óra? - HRI
Meghackelhető a biológiai óra?
Meghackelhető a biológiai óra?
Ahogyan arról honlapunkon korábban beszámoltunk, nagy érdeklődés mellett, több, mint 900 résztvevővel áprilisban lezajlott Termékenységtudatosság hete, amelynek egyik állomása Miskolc mellett Szeged volt.
A Szegedi Tudományegyetem, Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központban tartott rendezvényen közel 100 résztvevő kapott tájékoztatást arról, hogy mit tehet ma azért, ha a jövőben gyermeket szeretne vállalni. A kerekasztal-beszélgetést Jaksity Kata, a Felelősen Magadért Egyesület alapító elnöke vezette.
A rendezvényt Prof. Dr. Várbíró Szabolcs, szülész-nőgyógyász, az SZTE SZAKK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója nyitotta meg, aki többek között arról beszélt, hogy sajnos az életkor előrehaladtával fokozatosan veszítünk az egészségünkből. A meddőség aránya évről évre nő, néhány éve volt 20%, nagyjából 10-15 év múlva már azt mondják, hogy 40% körül lesz, de ez jelentős részben abból adódik, hogy egyre később vállalnak gyermeket a párok.
A rendezvényen Dr. Katona Renáta, a Felelősen Magadért Egyesület alapító tagja, állandó szülész-nőgyógyász szakértője gondolatébresztő előadásában elmondta, hogy az életünk során többször változni fog, ahogyan a családról, szerepeinkről, aktuális céljainkról gondolkozunk. Ugyanakkor a legtöbb nő eljut az életében arra a pontra, amikor gyermeket szeretne. De nem mindegy, hogy ez mikor történik!
Dr. Katona Renáta beszámolt arról is, hogy mit tehet egy fiatal nő, ha szeretne előre gondoskodni a gyermekvállalásáról. A szociális petesejtfagyasztás, noha itthon egyelőre nem érhető el, akkor nyújthat segítséget, ha még nincs párunk, vagy egzisztenciálisan nem tartunk ott, hogy gyermeket vállaljunk. Ennek az eljárásnak nem orvosi indikációja van, hanem a páciens saját maga kezdeményezheti, ezért nevezik szociális petesejtfagyasztásnak. A hímivarsejtek lefagyasztására jelenleg is van lehetőség, így nemcsak a reproduktív autonómia, de a társadalmi igazságosság szempontjából is üdvözlendő lenne, ha ez a nők számára is biztosítottá válna. Ugyanakkor nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ez a lehetőség nem azt jelenti, hogy mindenki 25 évesen fagyasztassa le a petesejtjeit, és várjon 50 éves koráig a gyermekvállalással.
A beszélgetésen részt vett Dukai Regina, endometriózis érintett, édesanya, aki őszintén megosztotta a résztvevőkkel saját történetét. Elmondta, hogy ő sem azért várt sokat a gyermekvállalással, mert nem szeretett volna gyermeket, hanem azért, mert nem volt még meg a megfelelő párja ehhez.
A rendezvényen készült felvételeket ősszel megtekinthetik majd A Vágyott Gyermekekért YouTube csatornán is.