Semmelweis-nap Győrben - Dr. Kőrösi Tamás emlékére - HRI
Semmelweis-nap Győrben - Dr. Kőrösi Tamás emlékére
Semmelweis-nap Győrben - Dr. Kőrösi Tamás emlékére
2011 óta július első napja minden évben az egészségügy ünnepe, ezen a napon született Semmelweis Ignác, az anyák megmentője.
A Széchenyi István Egyetem és a Bencés Diákok Győri Egyesülete e jeles napot megelőzően emlékezett meg Dr. Kőrösi Tamás, Szent-László díjas győri orvosról, egykori pannonhalmi bencés diákról, a győri Kaáli Intézet orvos-igazgatójáról, akit 2020. augusztusában helyeztek örök nyugalomra a Nádorvárosi köztemetőben.
Kőrösi doktor azon túl, hogy elhivatottságával és mindig naprakész szaktudásával haláláig a családalapításban bízó párokat segítette, előadói és publikációs tevékenysége révén is országos elismertségre tett szert, gyógyító munkájának köszönhetően több mint tízezer magyar gyermek látott napvilágot. Halála előtt nem sokkal így nyilatkozott a megyei sajtónak:
Minden idegszálunkkal az életre koncentrálunk. Nem játszunk Istent: nem, nem, soha! Ellenben sokszor érezzük a Teremtő leheletét az arcunkon, bátorító kezét a vállunkon.
Dr. Kőrösi Tamás, szülész-nőgyógyász főorvos Debrecenben dolgozott a kilencvenes évek elején, amikor Kaáli professzor felkérte a győri intézet vezetésére. A szakembernek nem volt idegen a kisalföldi megyeszékhely, hiszen középiskolás éveit a közeli Pannonhalmán, a Bencés Gimnáziumban töltötte, ezért családjával Győrbe költözött, és megkezdte legendássá érő munkásságát.
Dr. Szoboszlai-Kiss Katalin, a Széchenyi István Egyetem docense a megemlékezésen beszédében kiemelte:
Kőrösi Tamás munkássága túlszárnyalja az általában emberinek nevezhető mércét. Alázattal, méltósággal, alapossággal és szeretettel végezte a munkáját. A tízezer gyermek mögött több tízezer műtét, leletelemzéssel töltött millió munkaóra, számtalan felkészüléssel töltött munkanap, konferencia előadás, tudományos közlemény áll. A gyógyítással nem saját célt valósított meg, hanem a beteg, elesett embertársaiét. Olyanoknak adott reményt, akiknek a gyermek utáni vágyuk okozta szenvedést semmi nem tudta enyhíteni. Semmelweis Ignác a példaképe volt Kőrösi Tamásnak. A két orvos életcélja azonos, de míg előbbi az édesanyák megmentőjévé, utóbbi az édesanyák „teremtőjévé” vált. A szónok végül köszönetet mondott a megszületett gyermekekért, az általuk gazdagabbá vált világért. - olvasható a gyorplusz.hu oldalon.
Az esemény végén a résztvevők - köztük a Humánreprodukciós Igazgatóság munkatársa - elhelyezték az emlékezés virágait Dr. Kőrösi Tamás sírjánál.
A teljes beszámoló elolvasható ITT.
További helyszínen készült fotók elérhetőek ITT.