Többszáz fiatal vett részt a Termékenységtudatosság hete országos rendezvénysorozaton

Többszáz fiatal vett részt a Termékenységtudatosság hete országos rendezvénysorozaton


Többszáz fiatal vett részt a Termékenységtudatosság hete országos rendezvénysorozaton

  • Ej, ráérünk arra még! Tényleg ráérünk?
  • Botoxolható a petefészek?
  • Baj, ha a férfiak rendszeresen gőzfürdőbe járnak?
  • Halhatatlan a férfiasság?

Ezekre a kérdésekre is választ adott a nagy érdeklődés mellett, több, mint 900 résztvevővel lezajlott Termékenységtudatosság hete az elmúlt héten.

A programsorozat egyedülálló összefogással az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánreprodukciós Igazgatóság szakmai védnöksége mellett, az „Együtt Könnyebb” Női Egészségért Alapítvány, a Felelősen Magadért Egyesület, a Dr. Kőrösi Tamás Alapítvány és a KétIgen Alapítvány együttműködésével valósult meg.

Magyarországon minden 6. pár küzd termékenységi problémával, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a meddőség mára népbetegség. Kiemelt jelentőségű tehát a gyermekvállalás előtt álló Z generáció megszólítása és termékenységtudatosságának erősítése. Ezzel a céllal az országos edukációs rendezvénysorozat minden állomásán (Budapest, Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs, Győr) a reproduktív egészséggel foglalkozó előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket hallgathattak meg az érdeklődők. A Roadshow témákat a szervezők úgy állították össze, hogy azok mentén átadhatók legyen a legfontosabb termékenységgel kapcsolatos ismeretek a fiatalok számára, továbbá minden helyszínen más témát helyeztek fókuszba a szervezők.

  • Budapest fő témája a termékenység és a párkapcsolat volt,
  • Debrecené a leggyakoribb meddőséggel kapcsolatos tévhitek,
  • Szegedé az asszisztált reprodukciós lehetőségek,
  • Miskolcé az étkezés szerepe,
  • Pécsé az endometriózis,
  • Győré pedig az életkor és termékenység kapcsolata volt.

A Roadshow helyszíneken a résztvevők nem csupán érdekes információkat tudhattak meg a termékenységükről, de lehetőségük volt kérdezni is a szakemberektől. A kérdések számából egyértelműen látszott, hogy a fiatalok érdeklődnek a téma iránt és szívesen tájékozódnak saját termékenységükkel kapcsolatban.

A nemzetközi múlttal is rendelkező egyedülálló kezdeményezés szakmai zárókonferenciával ért véget már a meddőséggel érintettek és a szakemberek számára szintén a fővárosban. A Termékenységtudatosság Napját Dr. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár és Dr. Vesztergom Dóra az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánreprodukciós Igazgatóság igazgatója nyitotta meg.

A nap folyamán az érdeklődők tíz előadást hallgathattak szakmájukban elismert szakértőktől. Szó esett

  • a mikrobiom és termékenység kapcsolatáról,
  • a női és férfi meddőségi kivizsgálási lehetőségekről,
  • a párkapcsolat megőrzésének és a pszichés támogatás fontosságáról,
  • a gyakori tévhitekről,
  • illetve az endometriózisról.

A napot kerekasztal-beszélgetés zárta, ahol a hallgatóság kérdéseit válaszolták meg a szakemberek.

Az M1 Család 24 című műsora által készített összefoglalót megtekinthetik ITT, a 9:55 perctől.

A következő hetekben a vagyottgyermekekert.hu oldalunkon és YouTube csatornánkon folyamatosan elérhetővé tesszük az egyes helyszíneken készült felvételeket és beszámolókat.